2017. március 22., szerda

2017. március 21., kedd

Beszélgetés

este chaten, fürdés után még olvasás.

"sötétség. nem szeretem.- mondta Gy. miközben ültünk a padon. 
egy nyári este. vagy inkább éjjel. edzés után voltam. 
s csak reménykedtem, hogy nem lesz üres a pad. mint, ahogy minden nap reménykedtem. 
már nem is az edzés izgatott, a győzelem, a nyerés. csupán az, hogy ott üljön. a padon. 
mindenki röhögött már rajtam; ahogy rohantam zuhanyozni, dobtam be az izzadtságtól nedves szerelést a sporttáskámba, alig megtörülközve kapdostam magamra a pólóm és a farmerem. 
legtöbbször csalódnom kellett. a pad üres volt. nem ült rajta senki. 
így aztán a metrólépcsőnél bevártam a többieket. de aznap, nem volt üres. ott ült. 
szívta a cigarettáját és nézett a semmibe. 
engem sem vett észre. vagy csak nem akart észrevenni. 
így aztán leültem mellé. sokáig ültünk csendben. 
majd megszólalt, nem nekem mondta, inkább csak magának: 
- sötétség. nem szeretem. a halált juttatja eszembe. a semmit. a semmi biztos sötét. a van, az a nappal. a világosság. az élet. a fény. 
szokás szerint nem tudtam erre mit mondani. 
csak egy bugyuta, ostoba kérdés jutott eszembe: 
- filozofálsz? 
rám nézett. 
nem láttam, de tudtam, hogy most zöld a szeme. zöld, mint a fű eső után, vagy a lombok az erdőben. 
- későre jár, kis tolvaj. nem kéne otthon lenned? 
- nem. 
elmosolyodott. 
- te világos vagy. fény. maradj is az mindig."

Még mindig a két beszélgetés jár az agyamban, pedig talán jobban tenném, ha a munkámra összpontosítanék, de valami nem hagy nyugodni. Csak tudnám, hogy mi?!

2017. február 26., vasárnap

Facebook

Önkitárulkozás vagy csak divat?
Ismerősöm két nap múlva ismét felfüggeszti. Az okokat tudom, javasoltam neki a blogot - személytelenebb, sajnálom. 
Persze nem őt sajnálom, hanem magamat. 
Jó hecc volt szemétkedő megjegyzéseket írnom kommentben, félreérthető zenéket feltenni az idővonalára. 
Ad a látszatra, ne sejtsék, hogy buzi. Hogy lehet így élni? Kell így élni?

2017. február 11., szombat

2017. február 5., vasárnap

Vasárnap

van. Lényegében azt gondoltam, hogy túl vagyok rajta. Nem esek vissza, tévedtem.
Másfél nap ismét eltűnt az életemből.
Nem jó dolog foszlányokra emlékezni. 
Az sem igazán jó, amikor egy-egy bevillanó képről nem tudom eldönteni, hogy megtörtént vagy csak fantáziám szüleménye. 
Az ágyneműt majd le kell húznom, azt ki lehet mosni, de a nappaliban a fehér szőnyeget dobhatom ki. 
Az ablakok már egy órája nyitva vannak, de nem múlik a kesernyés hányás szag. A számból sem, pedig vagy ezerszer sikáltam át a fogamat, az elem le is merült a fogkefémben. Ne felejtsek el venni. A gyomrom még mindig háborog, a fejemben bontókalapácsok dolgoznak, az aszpirin sem segít. Igyekszem rekonstruálni  azt, amire nem emlékszem.
Felidézni, hogy mikor és hol történhetett a filmszakadás, kivel voltam. Habár a kérdést inkább úgy kellene feltennem, hogy kivel nem.
A zsebemből az óvszerek eltűntek. Csak remélni tudom, hogy használtam is őket.
A farmeremen a foltok vagy italtól vagy spermától származnak, eldönteni nem tudom. 
Hat óra múlt, lassan világosodni fog, -  holnap munkanap.
Új hét indul majd, új fogadalom. Ha egyáltalán lenne még kedvem fogadkozni, de nincs.  
Kávéval is próbálkoztam, a nappali szőnyege látta a kárát. 
Remeg a kezem, akkor vettem észre, amikor rágyújtottam. Ijesztő. 
Bánkiék majd morogni fognak, hogy nem álltam be a garázsba a kocsival.
Egyelőre nem találom a slusszkulcsot.  Csak remélni tudom, hogy az autóban hagytam. Nincs kedvem lemenni megnézni. 
Most írni sincs kedvem, pedig azt hittem, hogy majd segít. 
Várom, hogy álmosodjak...

2017. február 2., csütörtök

Ma ismét

alvás nélkül megyek majd dolgozni. 
Vagy hallottam - vagy olvastam, hogy ilyenkor a szauna (gőz) segít. 
Kihagyom, a háttérbe vonulok ma, kezembe veszek egyet a szakkönyvek közül és ha bele alszom, legfeljebb valamelyik kolléga majd felébreszt. 

Virradt. Ő állt. Kint a torony
kongatta a negyedeket.
Egy, kettő, három, négy. A piacon
gyűlt a tömeg.

Percét várva, nehéz bilincsben,
csak állt s számolt. Szívében vad dühök.
Aztán az óra összeszedte minden
erejét, és ütött.

(A.E. Housman: Nyolc óra - a verset szokás szerint rás-tól kaptam)

2017. január 29., vasárnap

Kosztolányi: Vigyázz

Szerelem, a nagy "ő", az igazi barát, a még igazibb barátnő, lélektárs. Sorolhatnám, de minek? Nem tudom, hogy más mire vágyik, mit szeretne igazán az élettől: pénzt, hatalmat, boldogságot, sikert stb. Ha jobban belegondolok (és miért ne gondolhatnék bele?), én nem mindig tudom, hogy mit szeretnék és mire vágyom? 
Pénzre nem vágyom, talán azért, mert elég jól keresek a nagy magyar átlaghoz (nem a KSH vagy a fideszes hazug statisztikára gondolok itt, hanem a valóságra, amikor családok 100-150 ezer forintból kénytelenek megélni, a nyugdíjasok pedig 40-70 ezer forintból, a kormányunk által lesajnált roma kisebbség pedig 29-80 ezer forintból), hó végén soha nem szembesülök azzal, hogy a kártyám (nem hitel!) üres lenne. 
Hatalmat már kölyök koromban sem szerettem volna, ez azóta sem változott. Persze nem utasítom vissza, ha a főnököm egy szinttel előrébb sorol a céges hierarchiába, ugyanakkor nem vágyom arra, hogy embereket irányítsak. 
A boldogság már más tészta. Igen, kergetem azt a mesebeli "kék madarat". Mi az, hogy kergetem? Hálóval vadászok rá. De vagy a hálóm lyukas vagy pedig (ez a valószínűbb) a "kék madár" csak a mesében létezik. 
Siker... azt hiszem, hogy erre pedig azért nem vágyódom, mivel az vagyok, és nem csupán a magánéletemben. 
Akkor mit is szeretnék igazán a boldogságon kívül? 
Mosolygok, pedig nem kellene, de akkor is azt az igazán "nagy pillanatot" akarom, amikor áramütésként élem meg azt, hogy találkozom "Valakivel".
Egyszer tuti eljön. Nagyon remélem, hogy nem akkor, amikor már kiégett, frusztrált, zsémbes vén fasz leszek, mert az kegyetlen lenne. 

Vigyázz.
Ez a nagy pillanat.
Egy ember jön feléd, bemutatkozik,
már tárja kezét, most lát legelőször,
rád néz,
és elviszi majd az arcod, a hangod,
s őrzi.
Lélek csak az ember a többi
emberek lelkében,
törékeny gondolatokból faragott,
száztitkú, halovány emlék,
mely néha a fellegekig magasul.
Légy méltó e testvér
áhítatos várakozására,
s remegjen által a tudat,
hogy most történhet valami,
ami még nem volt,
mióta áll a világ,
s Isten kezében se reszketett úgy
sáranyagod, mint most
az ő kezében,
ki megteremt igazán,
fényből, szeretetből,
Ő, a te rokonod,
Ő, a te Urad, Istened.
Nézz rá,
büszkén s alázatosan is,
mint aki megszületett és aki meghal.
Ne félj.
Röpítsd feléje a te életed
s egyedülvalóságod, mely neki
oly idegen,
hogy beleborzong
és megért.
Légy őszinte, tiszta, bátor.
Adj példát.
Szemvillanás csak, s kész a bűn,
és az örökre tart,
örökre büntet,
öngyilkos haraggal,
és összetöri az emlékedet,
téged.
Ne hazudj.
Ne halj meg.
Élj benne.
Ez a nagy pillanat.
Vigyázz.

Ezt tavaly

"készítettem" valakinek, valamiért, valakikre emlékezve.