2017. december 14., csütörtök

Vágyom

a szerelemre. Vágyakozom. S nagyon jó lenne úgy megismerkedni valakivel, véletlenül, ahogy Máté ismerte meg Krisztiánt.

"egy füstös pincekocsma. zsíros kenyér hagymával és piros paprikával. bor és sör. pálinka. egy srác a másik asztalnál, szintén társasággal. időnként egymásba kapcsolódik a tekintetünk. egy pillanatra. jó lenne tudni a szeme színét. mert az nem látszódik. amikor rágyújtok fintorra húzza a száját és mutat egy jelet. elmosolyodok.
a vécé. büdös és elhanyagolt, húgy- és szarszag. a mosdóból csak hideg víz folyik. ajtó nyílik, a srác lép be. érinti a keze a fenekem, miközben odaáll a pissouar elé. elzárom a csapot és ránézek. ő is rám. megrázza a farkát és elteszi, felhúzza a cipzárját, már mellettem áll, miközben a hót koszos törülközőben megtörlöm a kezem.
- adok inkább papírzsebkendőt.
friss a levegő. sétálunk egymás mellett. a túl oldalon a vár, előttünk a duna, leülünk egy padra. beszélgetünk. főleg sportról. és a nőkről. aztán egy kérdés:
- feljössz hozzám?
kicsi lakás. rend és tisztaság. megágyaz. fehér lepedő, fehér ágynemű. színében csíkos.
- adok tiszta törülközőt. a második ajtó a fürdőszoba, az első a klotyó.
mire visszamegyek a szobába, már csak egy gyertya ég.
- bújj be az ágyba, én is letusolok.
kezemből a fotelbe teszem a ruháimat, magamra húzom a paplant, hideg és vasalt. tollpárna. a cédélejátszóból abba szól. nem díjazom, de nyugtató. bebújik mellém, kezével megsimogatja a mellkasom és óvatosan megcsókol, a nyelve rágógumi ízű.
- krisztiánnak hívnak és téged?"

2017. december 1., péntek

December

van. Egy hónap és vége az évnek. Két héttel ezelőtt - kb. ilyen tájban - még hót mákon készülődtem bele az éjszakába. Ma pedig színjózan vagyok, nem rég jöttem haza az edzőteremből,  keresek egy könyvet és olvasok addig, míg el nem álmosodok. A képet Zs. face oldaláról csórtam. Hangulatot ad, áraszt és egyszerűségében szép.



2017. november 18., szombat

Negyed

óra múlva ismét fejest ugrok az éjszakába. Két üres borosüveg és egy szintén üres whiskys üveg az asztalon. Mai termés. Ennyi kell, hogy úgy érezzem, minden mindegy, amúgy is közeleg az év vége. Szóval mostanában ismét ez van, no meg a bárányfelhők az égen.



2017. október 28., szombat

A face-ről és rás-tól

elmentve, csúnyább szóval: ellopva. A mai nap, de már a tegnapi is, kicsit "róla" szólt, szól. Kirángatva magamat a gödörből, ahova estem másfél hónapja, ma lejöttem unokanővéremékhez.

Unokanővérem nappalijában lóg a kép eredetije bekeretezve, melyet rás megosztott.


Alkotója már elmúlt 10 éves, igazi vagány kölyök lett belőle. Sokrétű és mindenre nyitott: sportra - bokszol, úszik,  karatezik és aikidozik, mellette nagyon jól rúgja bőrt is, értem ezalatt a focit;  képzőművészetre - nagyon szeret firkálni, rajzolgatni és festeni - egyes "szakértők" véleménye szerint tehetséges; irodalomra, zenére.

Ismerősömtől, atyai barátomtól loptam el a face-bejegyzését, amit tegnap rakott ki a falára. Ehhez nincs mit hozzáfűznöm. 


Húsz évvel ezelőtt megismertem valakit, aki tíz éve ezeket írta magának:

"akkor is október volt. sütött a nap akkor is. szálltam ki a kocsiból és álltam meg a kopott zöld kerítés előtt, melyet teljesen befutott a vadszőlő. tettem a zárba a kulcsot, de nem akarta nyitni. így másztam egyet. zöld mohás betonra érkeztem. a szürke vakolt falakat néztem, a néhol eltört palacserepeket és a zöld dzsungelt. kiakasztottam a kocsibejáró tartóját és kinyitottam a kétszárnyas kaput. felmentem a tört járólapos lépcsőn, kinyitottam a villanyóra-tartó üvegajtót és benyomtam a szürke relékapcsolót. zümmögve forogni kezdett a tárcsa. a bejárati ajtóval is megszenvedtem, de aztán kinyílt. múló idő szaga csapott meg. a konyhába léptem, talpam alatt csikorogtak a rozsdavörös kerámialapok, homályt oszlatni kapcsoltam fel a villanyt. papírernyő alatt villanykörte gyulladt, halovány fényt vetve. a mosogatóban pókhálók tömkelege, a falakon és a mennyezeten is. nyitottam ki üvegtáblás ajtót és léptem a szobába. hatvanas évek bútorai és szőnyegpadló, narancssárga. fekete bőrfotelek fémlábakon. tántorodtam hátra a látványtól. a fehérre meszelt falakon '20-as évek moziplakátjai. az ablakot szürke poros nejlonfüggöny takarta. nyitottam ki a megvetemedett ajtót és léptem ki a kertbe. ragadott meg a látvány: növények és fák mindenhol, szabálytalan szabályosságban. fenyőfák, akácfák, vadvirágok, körte- és diófa, japánszilva-fa. a legtöbb fa törzsét borostyán fojtogatta. a kert közepén kis faház rogyadozott, belépve egerek futottak szerte. mindent por fedett jó vastagon. visszamentem a kőházba. felmentem a meredeken kanyargó lépcsőn, kiléptem az erkélyre. fentről nézve még vadabbnak tűnt a kert. megsimogattam a fakorlátot. arra gondoltam, aki rám hagyta. a nagyapámra. arra is gondoltam, hogy eladom. aztán arra, hogy megtartom. arra akkor még nem gondoltam, hogy szeretni fogom és ragaszkodom hozzá, arra sem, hogy egyszer az otthonom lesz."

Furcsa barátság volt a mienk és nem csupán az évtizedek miatt, ami korban köztünk állt.

Juhász Gyula:

Nem búcsúzom, mert nincsen búcsúzás.
Életfolyóim mind tengerre szállnak
S az örök égbe tér minden múlás
S végtelen minden partja a halálnak.
Nem búcsúzom, mert nincsen búcsúzás
És mindenhol csak múltam tája várhat.
Nem búcsúzom, mert múltak tája vár.
A régi én talál rám szomorúan,
A régi én, kinek ősbúja fáj
S új bánatommal osztozik csitultan.
Nem búcsúzom, mert múltam tája vár,
Hol új tájakra vágyva, elvirultam.
A régi én talál rám szomorúan
És kérdezi: hol voltál, jó fiú?
S én felelem: a múltakon búsultam
S beláttam, hogy minden távozás hiú
S nincsen bolyongás, csupán körbe-körbe
S megtérünk minden vándorok, örökre!

"Elbúcsúzunk..."

Holnap találkozom a fiával (10 éves volt augusztusban) és majd mondanom kell valamit neki, mert szeret kérdezni és nem tudom, hogy mit is lehetne vagy kellene mondani, az apjáról, aki már nincs.


2017. október 14., szombat

Lét- és tét üres lett

mostanában az életem. Szürkeség és vállvonogatás, de csak magamban, magamnak. Hanyagolok mindent és mindenkit, kivéve a konditermet. Időnként azért feltévedek a face-re és így vettem észre, hogy "valaki" emlékezik. El is csórtam tőle. 

"hivatalosan is nyár van mától. ez érződik a levegőn, az illatokon. a fák egyre lombosabbak, a madarak csivitelésétől szinte süketül meg az ember. a cseresznye is piroslik már a fán, és rég elnyílott az utolsó orgona. jó ilyenkor ülni kint. gőzölgő kávé, és cigaretta a kezemben. melyről soha nem akartam leszokni. vállalt rossz és káros szenvedély. szenvedélyeim egyike. további szenvedélyeim még alszanak. korán van még. a teakfa asztalkán marlboro 100's doboz piroslik. sok éve szívom már. kezdetben volt az arany kent. majd jött a szintén 100's camel. meg nem engedhető luxus volt mind a kettő. elkülönülés és nem megjátszás. a hosszú és álmatlan sivatagi éjszakákon pedig gitanes-t szívtunk. tenyerünkkel takarva el a parazsat. persze lábatlant. beleslukkolva és tüdőzve le szinte rúgott. de akkor ez kellett. az ütés. hogy érezzük, hogy tudjuk, élünk és létezünk, hogy vagyunk a névtelenek közül egy."


"soha nem gondoltam volna. főleg nem akkor, mikor először tettem a lábam a szigetre, hogy örök szerelem lesz. szenvedély, amely soha nem múlik el. 
a sziget lett számomra a biztonság, a menedék... és titkaim őrzője is. 
és mindig az is marad."



2017. szeptember 15., péntek

10:27-kor

szállt le velem a repülőgép Ferihegyen. Már itthon olvastam a híreket: bomba robbant a londoni metrón. Ismét szerencsés voltam. 

Vágyom

a szerelemre. Vágyakozom. S nagyon jó lenne úgy megismerkedni valakivel, véletlenül, ahogy Máté ismerte meg Krisztiánt. " egy füst...