Pünkösd jön. Az ünnepekkel egy kicsit hadilábon állok, amikor éppen (és általában ez érvényes rám) nincs barátom. Tudom, hogy ilyenkor mindenki a családjával van; nagyokat esznek-isznak, kirándulnak, veszekednek, szexelnek vagy éppen csak élvezik azt, hogy - mint most - három napig nem kell melózni. Én ezekből kimaradok. A munkaszünet nem igazán érint meg; mivel általában HO dolgozom, az evés-ivás valahogy nem lett mániám, kirándulni pedig hétköznap is elmehetek. Akkor miért nyöszörgöm? Talán azért, mert ilyenkor szembesülök leginkább a magányossággal; főleg most, hogy anyám is nyaral, még hozzá sem ugorhatok fel ebédelni vagy legalább egy jót összeveszni. Barátaim persze elárasztanak meghívásokkal: "hosszú hétvégére ugorj fel hozzánk!" - de nem ugrom, mert ezek az invitálások, amikor éppen társas lény vagyok, elmaradnak, így nagyon kilóg a lóláb. (2024. május 17.)
Rájöttem, nem volt nehéz, hogy Máté miért is tisztelte és szerette annyira Popper Pétert. Talán azért, amiért én is. Megvettem most megjelent indiai útjáról írt emlékezéseit (Várj, amíg eljön az órád - Kulcslyuk kiadó - 2024) és itt is leírja, amit leginkább fontosnak tart magáról: "... nincsenek kiválasztottjaim, tanítványaim valami rejtett bölcseletben, senkinek nem vagyok mesterre, guruja, szellemi vezetője."
A kuruzslók, a mindenféle és fajta hibbant ezoterikus majmok fennen hirdetik magukról: tanító, mester, csodatevő, sámán stb. vagyok - gyere hozzám, tanulj nálam és én megmutatom neked az egyetlen igazságot. Pedig kézenfekvő - az igazi mesterek és tanítók soha nem hirdetik magukat, főleg nem pénzért, mivel tudják: nem csupán egy igazság létezik, hanem rengeteg. A lényeg talán az, hogy találja meg mindenki a maga számára azt, amit "igazság"-ként - útmutatóként el tud fogadni. (2024. május 17.)
- Nem rajongok azért, amikor két pasi (rosszabbik esetben két csaj) püföli egymást egy ringben.
- Értem sem rajongtál?
- Nem, sőt az ellefeledért sem.
- Akkor miért fogadtad el a meghívást?
- Úgy éreztem, hogy neked fontos, hogy lássalak meccs közben.
- Hülye vagy, de igaz, tényleg fontos volt.
- Felrepedt a szemöldököd, sőt a szád is.
- Elmúlik, és ennyi belefér egy győzelembe.
Gyerekkoromban nem volt kerékpárom. Nem engedte meg az anyagi helyzetünk. Ez persze így nem igaz, mivel a valóság inkább az volt, hogy minden pénz a piára ment, amit apám megivott. Persze még sorolhatnám, hogy mi mindenem nem volt, de nem teszem. A múlt attól még nem változik meg, hogy leírom. Tegnap elmentem és vettem egy túrakerékpárt. És most nem jövök elő az inflációval, meg azzal, hogy azon az áron egy használt Suzukit is vehettem volna; de nem vettem, mert kocsim van, szolgálati - szalaggyári tulajnak köszönhetően két évente mindig más, Karesz ugyanis ilyen időközönként cseréli a céges flottát. Ma kipróbálom, hogy mennyire felejtettem el a bringázást, és hogy viseli meg szervezetemet a hegyi terep. Vasárnapi ebéd ma nincs, mivel jó szülémet megleptük öcsémmel egy anyák napi-nyaralással, befizettük őt két hétre Tenerifére. Szép apránként szeretnénk neki mindazt visszaadni, amit tőle kaptunk az évek során. (2024. május 05.)
Megérkezett K. és csapata, hozták magukkal anyut is. Gyors reggeli-tízórai és aztán megyünk felmérni azt, amit át (vissza) kell majd alakítaniuk. Öcsém teljes mértékben szabad kezet adott nekem és anyunak. Ők csak pihenni jönnek majd, legyen minden olyan, ahogy anyu szeretné. Tisztelem K.-t. Szinte a semmiből építette fel a cégét és tette nagyon sikeressé; és bár megtehetné, de ugyanúgy kiveszi a melóból a részét, mint a srácai. A srácai általában ugyanazok, egy-kettő idővel kiválik és saját céget alakít, de van olyan is, aki a kezdetektől vele van. Persze nem csupán tisztelem, de nagyon kedvelem is őt és Zs.-t is. Tizenéve vannak együtt, van két (névházasság - béranyaság) gyerköcük, nem lépnek félre, és kilométerről látszódik, hogy szeretik és becsülik egymást. Azt hiszem, hogy mindig is egy ilyen kapcsolatra vágytam. Persze időnként a vágyainkat el kell engedni. (2024. április 30.)
Ismét nyár van. Bevásárlás után lesétáltam a Dunához is, hátha.... de keményen hideg a víz, nekem legalábbis. Ahol lakom viszonylag rendezett, tiszta. Kivéve egy-egy hétvégi turistaáradat után - viszont a Duna-part, mintha nem is hozzánk tartozna. Embermagasságú fű, régmúlt viharokban kidőlt famaradványok, üdítős dobozok és sörös flakonok mindenhol. Ez ma Magyarország. Semmire nem tudunk vigyázni. Talán Szinetár visszaemlékezésének első részétől (már kiolvastam, nem lehet egyszerűen letenni!) vagyok ma ilyen kritikus hangulatban. Hosszú idő után, miközben ültem a kockaköveken s néztem a hömpölygő Dunát (szeretlek József Attila) P.E.T. is eszembe jutott, jobban mondva egy mondata: "A történetek soha nem változnak, állandóak - csupán a szereplők nevei mások. Körforgás, ami megtörtént egyszer az ismét megtörténik, de mivel közben évtizedek-századok telnek el, már senki nem emlékszik rá." (2024. április 29.)
Délután három óra van. Fekszem a kertben a nyugágyon egy szál fürdőnadrágban, már lassan végzek Szinetár Miklós - Önéletrajz-szerűségek és egyebek visszaemlékezéseivel, mellettem a két macska is napozik. Nyugalom és csend van. Szemközt a hegy már zöldbe borult, kivéve a sziklát, ahonnan a legenda szerint egy hölgy leugrott, bár más legendákat is hallottam, hogy miért éppen a búbánatról nevezték el a völgyet. Nekem mindegy; se nem oszt - se nem szoroz, szeretek itt lenni. A horgásztavak partjai megteltek félmeztelenre vetkőzött férfiakkal, egyik-másik látnivalónak sem rossz, bár soha nem tudnék úgy ücsörögni egész nap, mint ők. Miközben olvasok, időnként bámulok és egyre inkább elönt egy érzés: boldogság. Nagyon nem értem, hogy miért - elvileg (még inkább gyakorlatilag!) semmi okom nem lenne rá: egyedül vagyok, pártalan és parttalan, és mégis(!) azt érzem, hogy van még esély. Na, nem arra, hogy valaha is lesz még egy komoly kapcsolatom, ennyire idealista barom nem vagyok, de talán így magányosan is lehet valamit kezdeni azzal, amit az életemnek nevezek. (2024. április 28.)
Lényegében egy korszak lezárult az életemben, életünkben. Öcséméknek lett végre egy nyaralójuk, ahol majd évente két-három hetet el tudnak tölteni, így nem szakadnak végleg el az országtól (hazát nem igazán tudok írni, hiszen elüldözte őket az Orbán-rendszer), anyám pedig végre engedett könyörgésünknek és leköltözik öcsémék nyaralójába, ami most már az otthona lesz nyugdíjas éveire, egyúttal nem fog üresen állni az év nagy részében. Természetesen ismét K. segítségét fogom kérni, hogy alakítsa vissza olyanná a házat, amilyen talán akkor volt, amikor Pesta gyerökkel megvettük, a romosságát leszámítva, és el kell tüntetnie a rendelőt vagy csak vissza kell alakítania szobákká, ebbe persze majd anyám is beleszól, hiszen ő fogja ott tölteni az elkövetkezendő éveket, előnye lesz még ennek a viszonylag nagy váltásnak, hogy kilométerileg is közelebb kerülünk egymáshoz. (2024. április 28.)
Persze folytatódik ... mert miért is ne reggel akarjon a Macska megfulladni, így aztán be a kocsiba és rohanás Pesta doktor úrhoz. Persze Pesta doktor úrnál ott van Ő is. S persze, hogy nem tudok nemet mondani, hogy megkínálhat-e egy kávéval. Persze hazudni sem tudok mikor megkérdezi, hogy jól vagyok-e. Persze elfordulok, hogy ne lássa, hogy bőgni lenne kedvem. Persze Macska nem fulladt meg, csupán a gyomrában összegyűlt szőrgombóc akart eltávozni. Persze Pesta doktor úr kikísért, hogy ő is meg tudja kérdezni, hogy "azért ugye minden rendben?". Persze, hogy nem azt válaszoltam, hogy dőljön rátok a ház, pedig lett volna hozzá kedvem, de a ház már lényegében öcsémé, így aztán kényszeredett mosollyal csak azt tudom kinyögni: "a legnagyobb rendben minden". Persze tudom, idővel minden sokkal könnyebb lesz. Idővel és akkor majd a "persze"-k is elmaradnak. (2024. április 19.)
Lényegében nincs bajom az egyedülléttel. Home office helyett bejárok a szalaggyárba, dacára a szar közlekedésnek. A dugókban ücsörögve van időm odafigyelni a zeneszámokra plusz mindig akad látnivaló is. Közös ebéd a kollégákkal, ráébredve ismét, hogy mennyire jó fej embereket válogatott össze anno Kopi és Karesz. Meló után kondi a megszokott helyen. Otthon vár a két macska (ez persze enyhe ferdítés, mert csak a kaját várják), lefekvés előtt még futás a hegyen, utána zuhany, olvasás és szunya. Tartalmasak a napjaim. Ma pedig kertészkedés, vettem pár bokrot és törpefát, remélem megfogannak. (2024. április 13.)